A FC Barcelona egyik legnagyobb átigazolási híre tavaly nyáron kétségtelen, hogy Paulinho visszatérése volt a Guangzhou Evergrande együtteséhez 50(most már csak 42) millió euró ellenében. Ezzel az összeggel még mindig kerestek rajta a katalánok, hiszen 40 millióért érkezett - remek szezont produkált -, majd papíron 50-ért visszatért régi klubjához. 10 milliós profit, remek! Viszont lehet, hogy mégsem annyi az annyi?!
A 'RAC 1' spanyol rádió ugyanis úgy tudja, hogy a kínaiak csak 42 millió eurót fizettek ki a katalánoknak a hivatalos szerződésben foglalt 50 millió helyett - ez azért történhetett, mert az ázsiaiak a brazil középpályás fizetését levonták a katalánoknak fizetett pénzből. Azt még nem tudni, hogy a barcelonaiak tesznek-e lépéseket ez ügyben, de valószínűleg nem fognak...
Paulinho egyébként remekül teljesít idén is: bár a kínai liga nem hasonlítható össze egy spanyol első osztállyal, azért 19 mérkőzésen szerzett 13 gól, és 7 gólpassz mellett nem mehetünk el szó nélkül.